Hogy a koncerten te is énekelhesd a szövegeket! - kb e mondat kíséretében lőtte át nekem az mp3-akat Egyedi Peti a vállalati hálón, én meg nekiláttam meghallgatni azt a lemezt, amiről dicshimnuszokat zeng a honi zenei sajtó, online meg főleg. Aztán be kellett, hogy lássam, e nagy örvendezés bizony nem alap nélküli. Először is, a lemez nagyon jól szól ahhoz képest, hogy debütáló anyag. Aztán azon vettem észre magam, hogy egy szuszra végighallgattam, egy pillanatra sem zökkentem ki, mindvégig jól szórakoztam. Erről az együttes már első EP-jéből is sugárzó kedvesség tehet leginkább. Életszeretettel teli, azonnal dúdolható, jó slágeres dalok érik egymást a lemezen, olyan zenei fogásokkal (ha úgy tetszik, kitekintésekkel más, világhírű bandák felé), amelyek az Óriást kiemelik a számomra lapos, honi pop-rockzenei színtérből. Azt is mondhatnám, végre egy jó alternatíva született, amely még mindig inkább a fiatalabb korosztály számára lesz (mit lesz, már most is az) nagy-nagy móka, ezzel együtt is egy bármilyen élethelyzetben elővehető, szerethető muzsikát jelent.
Óriás - Fát Döntenék (nem ez a kedvenc számom, de ebből van klip)
P.S.: Aztán elmentem koncertre is, a Könyvtárba (aminél kezdő zenekarnak jobb koncerthelyszínt nem lehet választani, mert úgyis mindig tele van). A technikai parák (kontroll behal, basszust alig hallani) ellenére jó hangulatban telt az est, vettem is egy eredeti példányt a Jönből, azt meg aláírattam az együttes 2/3-ával.