Idén sem úsztam meg persze, ki kellett nézni. Arról itt nem írnék, hogy 1) hány ismerőssel futottam össze, 2) mennyi fröccsöt ittam, 3) mennyi fényt ittam (trendi mi? azért meg kell itt említenem, hogy a sarki fényt jobban szerettem), illetve 4) mennyire kibaszottul drága már minden. Leírom viszont sommásan a véleményem azokról a dolgokról, amiket láttam/érintettem.

Katalán szoborpark: a tarkabarka, kézügyességet és reflexet fejlesztő gépezetek debütálása biztos siker, bár egyes masinákat már sikerült a népnek túlhasználnia.

Primal Scream: a könnyűzenei szakértők által legendás jelzővel mindig ellátott együttes hazai fellépését nem hagyhattam ki. Nagyjából kezdésnél be is tudtam csatlakozni. Annyira nem mélyedtem el a diszkográfiájában sosem, pár lemezüket ismerem, meg nagyjából sejteni véltem, hogy mire számíthatok: amolyan erősen elvont indie rokkolásra. Azt kell mondjam, ez nagyjából be is jött, bár az első húsz perc számomra nehezen indult, valahogy nem látszott, hova akar kilyukadni a PS. A nézőszám is kevés volt, harmad/negyedház lehetett kinn, mondjuk ezen nem csodálkoztam. Aztán, vagy negyven perc után, amikor már jól bekeményítettek és az elektronikus alapok is masszívabbak lettek, lábra állt a produkció, a PS elkezdett nagyszínpados zenekarként viselkedni és egy teljesen élvezhető műsort produkálni. A végére jó zajos lett, ami külön öröm volt a fülemnek. Ebben a műsorsávban a nagyszínpadon a Skinny Puppy-énál erősebb performanszot nehéz alkotni, de a PS azért szépen helytállt, örültem.

Anima Sound System: nem is értem, miért keveredtem el rá. Borzalmas volt.

Pendulum: őket nem szeretem, de azzal tisztában voltam, hogy alapvetően alkalmasak nagy fesztiváltömegeket megmozgatni. Aztán amit láttam és hallottam, nehéz lenne most illedelmesen leírnom. Adott volt egy ausztrál együttes, amely prosztó amerikaiként viselkedett, visszataszító frontemberrel, számok közti szünetekkel, vásárlásra buzdítással és tulajdonképpen egy követhetetlen, tök homogén zenei masszával. Ennél kellemetlenebb nagyszínpados élményt aligha tudok most fejből mondani.

Prodigy: kissé halk, brutális embertömeggel, mindenki ugrált. Az volt a benyomásom végig, hogy a banda bármit előadhatna, az emberek ugyanúgy tomboltak volna, szóval szerintem főleg a lelkes közönség miatt volt jó fesztiválélmény, könnyű volt így kiengedni a gőzt. Amúgy kisujjból kirázott műsor volt.

A srác, aki megmászta az amerikai zászlót és nem is jött le onnan percekig: miért pont az amerikait mászta meg? Részemről az lett volna az utolsó.

Fény: ugye nem írom le mennyit fogyasztottam, de elhihetitek, az idei mennyiség felétől már nem láttam volna ki magamból, ha azt az eredeti sarki fény formájában iszom meg, nem mellesleg jóval kevesebbe került volna. Nem baj, azért érdekes volt látni, hogy mennyire jól befuttatott branddé vált a tinédzserek körében. Galó tényleg súlyos arc.

Unikumos tánctér a nagyszínpad mögött: a franciaelektró kitörölhetetlen lesz Magyarországon még legalább tíz évig, hiszem.

Medúza: hajrá Vida!

Partyaréna: Grooverider és Dillinja váltását sikerült elcsípni, egy darabig eltoporogtam a klisés dnb-re, de hamar meguntam.

Megérte? Nem.