Művészetek Palotája, ilyen tag is van a már a Mofokarcsi blogon! Az apropó pedig Harcsa Veronika és Márkos Albert jegyezte filmzene, amit az Utolsó Időkhöz írtak és amit kicsit továbbgondolva, a film kiragadott jeleneteivel a vizuálban, adtak elő a világ egyik, ha nem a legjobb akusztikájában, október 20-án este.
Meglepődtem, mennyire megtelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, pedig megtelt szinte csurig. Azt mondjuk nem tudni, ebből hányan látták a filmet, mindenesetre simán el tudom képzelni, hogy már pusztán Harcsa Veronika hangja miatt elmentek ennyien. A filmről mondjuk röviden annyit, hogy szerintem nem lett volna szabad így elkészíteni, bár Mátyássy Áron még elsőfilmes, ha sikerül elhagynia az értelmetlenül nyomasztani akaró művészieskedést, illetve jobb forgatókönyvet tud szerezni, még akár sokra is viheti. De ez itten egy koncert, ahhoz meg nem feltétlenül kell vágni a filmet, már csak azért se, mert már arról is le-lemászott a soundtrack, annyira nem illett oda. Zeneileg viszont egészen rendben volt.
A koncert is rendben volt ám. Adott volt ugye maga a helyszín, amiben példás tisztasággal szólaltak meg a legkisebb hangok is, ráadásul a rendszer úgy volt bekalibrálva, hogy az egyik nagyobb hangfal közelében ülve sem volt zavaróan hangos. A színpadon volt hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, szintetizátor, gitár, alkalomadtán egy basszgitár, dobszerkó, vegül maga Harcsa Veronika, először fehérben, majd feketében, végül ismét fehérben, szimbolizálva ezzel némileg a kezdeti, akár ártatlannak is tekinthető állapotot, aztán a tragédiát, végül a feloldást, ami a filmben mondjuk nem volt egy gramm se, de vegyük úgy, hogy így szerették volna. A zene különállósága kiütközött a színpadon is, egyszerűen a zenészek is láthatóan jobban érezték magukat a börükben, amikor nem kellett a filmhez inkább passzoló befordulós tételeket játszaniuk, amikor viszont előjöttek a tempósabb darabok (tulajdonképpen felváltva jöttek), nagyon elemükben voltak, bár én több improvizációt vártam. Veronika nagyon jó énekesnő, ez tény, a hangja akkor a legszebb, amikor magyarul énekel, sajnos csak egyetlen dal erejéig csodálhattam tehetségének ily megnyilvánulását. Értem én, hogy az általa kedvelt műfaj(ok) alapnyelve az angol, vagy a francia, de ezeken a nyelveken véleményem szerint igazán karizmatikusan csak anyanyelvű énekes képes bármit is előadni, a világsztárokat kivéve. Persze cáfoljon meg gyorsan az élet egy sokkal faszább előadáson, de perpillanat ezt még így látom. Az est egésze amúgy nagyon kedves volt, szimpatikus zenészekkel, akik azért annyira nem erőltették meg magukat, ujjgyakorlatnak éreztem az előadást, ezért sem tapsoltam annyira lelkesen már a harmadik, eléggé protokolláris visszahívásnál. De ismétlem, soha rosszabbat, a MÜPÁ-ba meg sokkal többet fogok járni.
Megérte? Igen, bár én ma könnyen beszélek, ingyen volt.
