Potkívánok. Eléggé lazára vettem a figurát az elmúlt héten, emiatt (sem) került ki semmi újdonság ide. Elmondom azért, hogy nagy vonalakban mi történt velem, hátha van, akit érdekel.
- Hétfő, Zagar, sok-sok év után újra ZP, unalom.
- A-Skillz maximálisan teljesített április 30-án a Merlinben. Ugyan fél 12-kor még alig volt ember, egykor már kellemes méretű tömeg tombolt. A több, mint három órás szett nagyobbik fele tiszta hip-hop volt, beindult mindenki. A srác piszok jól kever és szinte mindenre képes, keverési szempontból az év legfaszább bulija volt, mese nincs.
- Megjártam a Tabánt is, naná. Éjlen május elseje és utálomazegészhuszadikszázadot, meg az egyszerre négy darab Sopronit elbíró Laci-féle pakk. Büszke vagyok, hogy feltalálóját ismerőseim között tudhatom.
- Pénteken a Fecskében voltam, de más ember alig. Ettől függetlenül reggel kilencig húztam, de nem ott, hanem egy lakásban, ahonnan átmentem egy másikba, sokan voltunk. A többiek folytatták még, de nekem fontos jelenésem volt másnap (illetve már aznap) egy gardenpartin.
- Szombat, gardenparti, éjjel egy ráadás buli a Merlinben (amit azért már unok eléggé), ahol kézhez kaptam az utóbbi idők legötletesebb flyerét, egy magnókazettát.
- Vasárnap. Óbudai Napok, Quimby (el se hittem, hogy elmentem rá), bor, kocsma, pizza.
Mai napon, négy óra alvás után csak annyi telik tőlem, hogy összeszedjem, mire készülök a héten.
1. Juno Reactor új lemezéről kitenni a cikket ide meg az LD50-re.
2. Csütörtökön Psychic TV az A38-on, aki nem jön megérdemli de az is aki elmegy.
3. Pénteken Bakelit.
4. Szombaton Blast From The Past a Merlinben, erről szólt a magnókazetta, szerintem én megyek, vicces lesz.
5. Vasárnap Delerium koncert.
6. Meg ami még közbejön.