MOFOKARCSI

Már megint jó előre mondom, mi van, hiszen ez csak júniusban jelenik meg, de hát nincsen ebben semmi különös már, bár a miénkénél fejlettebbnek mondott demokráciákban csúnyán lelőtték volna a netemet ezért, mármint, hogy én és még jó sok virtuális cimborám idő előtt megtudja, ha már megint valami szart akarnak ránksózni. Mert, akárhonnan is nézem, Freeland koma új lemeze olyan, mint a harmat, egyszerűen súlytalan, de hogy hat évet kellett ezért összehaknizni, nos, ez jelenti az igazi botrányt. Persze a régi rajongókat már ez a turnézás is megosztotta, Freeland tábora érezhetően kicserélődött az elmúlt években, példának okáért soha nem felejtem el a 2006-os parasztvakítását a Mokka Cukában, meg azt a tolerálhatatlan sűrűségű és összetételű  tömeget, amit az olcsó belépővel sikerült odacsábítani. No de, hogy a lemezről is írjak már valamit: rock és breakbeat zúzós kombóját ígérte az úr, amit elsősorban a közreműködők listájával (pl. ilyen kemény arcok, mint a Manson basszerosa, meg a Tommy Lee, vagy a Pixies gitárosa, Joey Santiago) igyekezett alátámasztani - itt jegyzem meg, hogy általában ez a listázás jelenti a lezüllés biztos és csalhatatlan jelét -, erre tánc helyett az unatkozást tudja csak garantálni. Az ilyen laza elektronikus cuccokat általában úgy tesztelem, hogy első körben valami hasznos tevékenységet kísérek vele, hiszen ha nagyon történik valami a lemezen, arra tuti felkapom a fejem. Ilyen nem volt, illetve de, a Borderline eleje, az Only A Fool című szám, meg talán a Morning Sun egyes részletei, a kitűzött fúziós célhoz legközelebb a Best Fish Tacos In Ensenda című, inkább átvezető track jut, aztán ennyi. Az odafigyelős hallgatás alatt már idegesen mocorogni kezdtem (a Rock On alatt egyenesen kínos volt hallgatni), ilyen kollektívás-réves, langyi electro, viszafogott törtütemezés, meg némi gitár-dob minta mixe az egész. Legnagyobb baja, hogy a műanyag, steril keverésnek hála (?) egy pillanatig nem hiszed el, hogy élő zenészek állnak mögötte, bár az ő játékuk is nélkülöz bármifelé eredetiséget és erőt, főleg a dob, ami az igazi zúzás egyik biztos alapja kellene, hogy legyen, itt meg csak úgy van. Summázva: electro lemeznek még oké, csak engem inkább ásításra késztet.