Egy egészen kellemes hangulatú házibulit hagytam ott azért, hogy meglessem, mit produkál ez a jól összeszokott brigád a Pecsában, meg aztán, Aquasky úgyis gyakorni vendég itt nálunk. Ugyan óva intettek attól, hogy ezt bevállaljam, mondván, Aquasky már rég nem aktuális (persze ez nem újság, hiszen kevés aktuálisnak mondható megmozdulás van ebben az országban), meg amit mostanában művel, az, mondjuk ki, eléggé populáris dolog. Persze ez sem szegte nagyon a kedvemet, mivel én tényleg minden buliba elmegyek már, legfeljebb nem megyek el többször. Mondjuk a Pecsa, mint a tett helyszíne, enyhén borzongató érzéssel töltött el, hiszen kevés ennyire lerobbant hely van Budapesten.
Éjjel egykor futottam be, pont jókor, mivel kb. negyed óra múlva kezdődött maga a fő attrakció. Itt sajnos jól körbenéztem és a szokásosnál is durvábban érintett a Pecsa lehangoló látványa. Kosz, mocsok és eldobott műanyag poharak mindenfelé, talán csak a Szigeten kell ennyire mélyen gázolni a sörösbodozokban. A színpadkép meg, már ami volt, lehangoló látványt nyújtott. Középen, jó hátul a falnál árválkodott egy nem túl tartósnak összeeszkábált DJ pult, mögötte Aquasky (egyébként gondoljunk már bele, mennyire vicces név is ez), mögötte meg a vetítés. A pult előtt kettő vászon, rajtuk gagyin felfestett logók. Ennyi. Aztán jöttek a fivérek. Itt gondoltam arra, hogy mennyire jópofa dolog lehet úgy keresni meg a kis mellékest, hogy az ember lazán színpadra megy a testvérével és csak beszél, beszél, olyanokat például, mint: "when I say Buda, you say Pest!" Ez így elsőre még jónak tűnt, bár a Ragga Twins hajlamos volt lekiabálni Aquaskyt, vagyis alig lehetett hallani a zenét. Aztán már azt se. Kb. negyed óta után ugyanis leállt a produkció, elment a hang. Nagy tanácskozás kezdődött hátul, a tömeg befeszült, ciki volt nagyon. "We're back!" - zendített rá az egyik fivér egy perc múlva, de alig mondta ezt ki, a hang megint elszállt. Innen felállni már nem olyan könnyű és bár a technikusok megoldották a helyzetet, félgőzzel ment csak le a műsor, amely talán másfél órás volt, ezt nem tudom innen megmondani, pedig megvártam a végét. A zenét kísérő vizuál meg egyenesen vérgagyi volt: alacsony felbontású, béna effektekkel manipulált videók követték egymást mindenféle koncepció nélkül. Ami megmaradt, az a kiábrándító zene, a Ragga Twins arcán látható unalom és nemtörődömség, az idézett mondatnál kreatívabb dolgok alig jöttek ki belőlük (egy-két jó pillanat azért volt, ekkor nagyokat lehetett mosolyogni a mellettem táncolókra, kivételt képezett ez alól egy megtermett, focimezes kopasz, aki annyira készen volt, hogy szépen be is dőlt a padlóba, de még valamivel előtte a fejére húzta egy srác sapkáját, az meg szegény csak állhatott tétlenül). Sajnos a fivérek arckifejezése nem változott meg a végére sem, nem volt hatalmas ováció, nem volt újrázás, nem volt semmi. Az pedig, hogy még mindig a Prodigy tudta leginkább beindítani a közeget az afterpartyn, sokat elmond az egészről. Ellötyögtem még vagy hajnali négyig, aztán kiszédültem a közegből gyorsan, utat vágva magamnak a sűrű szemétben.
