Pont elutazásom előtt volt szerencsém megtekinteni a Real Your Nature nevezetű partysorozat első epizódját, ezért is váratott ennyit magára a beszámolóm. Akár pár héttel ezelőtt is nagy összegben fogadtam volna arra, hogy én hip-hop rendezvényre a lában be nem teszem, de hát ugye, az élet nem arról szól, hogy a hülyeségeinkhez feltétlenül ragaszkodjunk, meg aztán, eléggé kíváncsi lettem arra, hogy mit fog kihozni Cadik és baráti köre komoly, missziós jellegű vállalásukból, miszerint megreformálják a budapesti undergroundot. Ezt elsősorban a valóban aktuális elektronikus zenei irányzatok bemutatásával és népszerűsítésével akarják elérni, erről szól a havonta jelentkező Real Your Nature, melynek első témája az undergound hip-hop volt. Na de most már belendülök, eléggé PR szagú már ez a lead így is.
Kapunyitáskor már a helyszínen voltam, úgyhogy nem lepődtem meg a látogatók hiányán, szépen letelepedtem a backstage-ben egy fröccsel, odabenn a fellépőkön és újságírókon kívül más nyílván nem fordult meg, de később se nagyon, pedig nyitva állt a dolog mindenki számára, úgy vettem ki. Háromnegyed tizenegykor azért kimozdultam Cadik szettjét meghallgatni, ekkor már olyan ötvenen ha lehettek, a szett viszont tetszett, a legzajosabb részleteiben meg kifejezetten tetszett, aki megmondja, hogy mi szólt 23:02-kor, azt meghívom valamire. Olyan fél éjfél korül pedig feltűnt az első delikvens, a Bluebird. A nézőszám talán száz, ez a fehér gyerek a színpadon meg annyira túlpörgött már az első percben (főleg a nyelve), hogy a közönség, bár kicsit értetlenkedett, de azért ellazult eléggé a műsor élvezéséhez. Bluebird enyhén bolond fickó benyomását keltette, villámgyors, nem anyanyelvű angolosoknak nehezen követhető sorait havas gesztikulációval és potméterek csavargatásával kísérte, néha torzította saját hangját, meg visszhangoztatta, mondott valamit a magyar és az amerikai szabadságszoborról, Iggy Popot játszott, aztán lépett. Első fellépőnek jó választás, szimpatikus a figura, bár olyannyira nagy durranás nem volt a produkciója.
A második megmondóember Ben Sharpa, aki Dél-Afrikából érkezve nem is produkálhatott mást a színpadon, mint tömény rendszerellenességet, sok rasztával. Azért van abban valami bájos, hogy a "WHY do we have a police protection service?" nevezetű sora már Magyarországon is beüt, innentől kezdve pedig már csak a rendőrállam tematikájának boncolgatása következhetett sok fuckolással megtűzdelve, a közönség lelkes egyetértésével. Kicsit túl is játszotta szerepét a tag szerintem, a végére viszont halál jópofa volt előjönni az ufókkal, Sharpa urat üldözik is rendesen az idegenek, saját bevallása szerint. Így zárta, összességében fasza kis másorát.
Végül jött az Oddatee, a Bronxból, hallod, Run DMC-s pólóban, arany fuksszal, napszeművegben, azt' megmondta, mi az a hip-hop. Amit a 50 Cent művel, az nyílván nem lehet az, a kis köcsög bekaphatja. Lefogadom, hogy ezt millióan megmondták már, itt és most, 2009-ben ennek már se súlya, se értelme szerintem, illetőleg nem lehetett eldönteni, hogy komolyan gondolja-e, vagy ez is csak paródia. A csávó azért sokat beleadott, amikor meg először felbukkant a villanygitár és masszív zúzásba kezdett, akkor már én is elhittem hogy undergound hip-hopot hallgatok, nagy kár, hogy a továbbiakban a gitár már csak jellegtelen maszatolást tudott produkálni. A közönség is oszlani kezdett, bár ezt én a csütörtökhöz képest kései kezdésnek tudtam be. Azért a maradék jól megkapta a megáét: azzal vádoltak, hogy kinyírtam a csajom, szólt a felütés, kicsit ledermedt mindenki, pedig nem, gyógyszereket vett be, jött a feloldás, aztán ugrált is tovább a nép. A zúzda fél kettőig tartott végül, aztán beindult, ténylegesen, a Run DMC. Na ekkor léptem, a beígért ajándék CD nélkül. Azért várom a következő Real Your Nature bulit, hajrá fejek.
Megérte? Ja, bár a CD jól esett volna ha már beígérték.