Legutóbb 2005-ben voltam kint a Szigeten, az egy év kihagyás - de jól is tettem! - után benéztem két nap erejéig. Hát ilyen volt.
A darkelectro felöl közelítem az elektronikus tánczenét és a popzenét, úgyhogy az idei felhozatal nagyon kedvezőnek tűnt nekem. Ebből tapasztaltabb arcok már levehették, hogy kifejzetten rossz szigetelő vagyok, ha csak a koncertekre fókuszálok - és igazuk van, megtanultam, sokadszorra már.
Berlin és Barcelona után szigorúan ki kellett választanom, melyik az az egy-két nap, amire hajlandó vagyok kiperkálni nyolcezret. Egy napot választottam végül, a szombatot. Aztán jött egy váratlan lehetőség, céges kollégák felbátorodása és egyszercsak a nagyszínpad előtt találtam magam, csütörtökön, a Chemical Brothers pedig pont akkor kezdett. A műsor grandiózus vizuális tuninggal, jól helyezkedve vállalható hangzással boldogította az örömtáncoló tömeget, velem együtt. A kivetítés és a tömeg fölé lövellt lézernyalábok gyönyörűek voltak, a videó részleteiben is igényes, már-már művészi a maga egyszerű módján, a felbontás pedig példásan magas volt, éles, távolról is jól kivehető képet produkált. Nem tudom, feltűnt-e még valakinek (de persze meglehet, hogy csak én haluztam be), de a szett első harmadában úgy rémlik, felcsendült egy dal a Primal Scream egyik korszakalkotó lemezéről, a Screamadelicáról (Don't Fight It, Feel It). Nagyon szeretem azt a dalt, úgyhogy onnantól kezdve semmivel nem lehetett elrontani a jó hangulatom. Utána egy kis tánci következett a Népszabadság pultjánál, majd a partyaréna felé vettük az irányt. Itt vártak ránk a többiek, mindjárt kezdődött a Plump DJs.
A partyaréna állapota csak romlott az évek alatt. Nem fújtak be levegőt a bejáratnál, nem működött a ventillátor, mint a wan2-nál, viszont faltól-falig tele volt félmeztelen lépegető droiddal az egész sátor. Ezzel addig nincs baj (hiszen ez mondhatni adottság, velejáró), amíg nem válnak a negyedik bogyó környékén se lát, se hall állatokká, amelyek fültől bokáig befeszítve, előre meredő üveges tekintettel felvértezve trappolnak a távoli cél felé, át keresztül a társaságunk által gondosan körbeállt cuccainkon, ezredik alkalommal is. Így, állandó harckészültségben nem könnyű bulizni, pláne nem Annie Nothingale 'szettjére', amelynek különleges ismertetőjele a tök váratlan, átrántásos megoldás, amivel kb azok próbálkoznak, akik életükben először láttak DJ pultot. Féreértés ne essék: tisztában vagyok a hölgy munkásságával, nagyságával, idős korával (és persze nagyon vagány dolog az ő korában bulizni) - John Peel után ő a könnyűzene legnagyobb ismerője és ízlésformálója, de könyörgöm: aki rádiós válogatásokat rak össze a dalokat szépen egymásutánban pakolgatva, az még nem DJ. Kibaszottul lehangoló volt az a jelenet, amikor a sok izléstelen technoid vacak után Nirvanát tett fel és pont a csúcsponton, amikor már mi sem a rajtunk átgázolók miatt aggódtunk, hanem teljes átéléssel tomboltunk a számra és egyszerre vettük a levegőt az aréna minden vendégével, csak úgy hirtelen, önkényesen átrántotta a másik deck-re a hangerőt, onnan pedig egy még ízléstelenebb valami üvöltött. Ez gyalázat kérem, nem jóízlés és tudás! Erősen gyanakszom, hogy jó előre megmondták neki, Európa ezen szegletében ez a szar kell a népnek, ezt kajálni fogják.
Az estét a Plump DJs párosa mentette meg. A rájuk jellemző funky breakbeatet nem érzem túl közel állónak a szívemhez, az eddig meghallgatott lemezeik és mixeik alapján azért méltán van létjogosultsága zenéjüknek és magam is izgatottan vártam, vajon én is úgy fogok-e majd a kezemmel gesztikulálni ritmusra, ahogyan a rajongók teszik (meg a hip-hopperek, de az más tészta). Majdnem ez történt. A vizuális körítés, bár sokat nem fogtam belőle, elég látványos volt, a szett meg telis-tele jó erős, bemozdító, vigyorgó, pozitív energiájú, de állat basszussal megtámogatott számokkal. Idő előtt jöttem ki onnan, mert másnap melózni kellett, de így is nagy élmény volt. Biztosan összefutok még velük ebben az életben.
Viszont annyit mozogtam abban a emberi kazánházban, hogy tetőtől-talpig átizzadtam a ruhám, még a nadrágom is. Ilyen állapotban tömegközlekedéssel hazautazni, nos, nem egy kellemes dolog.
