Viszonylag nagy hírverés előzte meg e, Paul Kalkbrenner főszereplésével készült, filmet, amit jó termékkapcsolással, egy buliturnéval (amiről egyébként csak jókat hallottam) pörgetnek éppen Európa-szerte. Jó téma, jó helyszín és egy, állítólag nagyon fasza DJ adja az alapot, amiből, ha úgy igazából komolyan vették volna, ha sokkal rátermettebb gárdával készítették volna el, sokkal többet ki lehetett volna hozni. Így csupán egy nem jó rendezésű, vontatott (!), közhelyekkel teli promóciós film lett, egyszerű, de persze igaz mondanivalóval. Még a zenére se tudnám azt mondani, hogy hűha, ilyet még sosenem, a helyzetet még tovább rontja a jelenetek darabos egymásutánjában gondolkodó rendezés (ismerős diagnózis, ez volt a bajom a Controllal is), többnyire bosszantó mód keverődnek le a zenék. Volt viszont két klassz rész: az egyik az első öt-tíz perc, a fesztiválközönség látványa a DJ pultból, amikor Paul teljesen együtt lélegzik, mozog, érez a zenével (ezek ráadásul 100% valódi, hiteles bulifelvételek). A másik jó pillanat pedig az, amikor az ápolói elől bujkál, na ott őszintén tört ki a belőlem a nevetés. Kb ennyi csak, ez pedig szomorú. A sztori bár jó alapon nyugszik, megmaradt a maga pofonegyszerűségében, láthatóan nem akartak mélységet vinni a dologba, a menetidő száz percét tökéletesen lefedi a filmajánlókban leírt pár mondat. A karakterek egydimenziósak, egy-két mondatban jellemezhetők, Paul, azaz Ickarus jellemfejlődését is szinte készen kapjuk, nem érezni a folyamatot, nehéz azonosulni a szereplőkkel, akik egyébként jól ismert sztereotípia-tengelyek mentén cselekednek és viselkednek. Ha jó filmet akartok techno fronton, akkor sokkal inkább a Lé meg a Lola jön fel bennem, mint évek multán is felvállalható, német földről jött téma.
Gyenge cucc - Berlin Calling
2009.04.05. 21:53
Címkék: nem jött be berlin calling paul kalkbrenner
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mofokarcsi.blog.hu/api/trackback/id/tr741048436
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bögrecast · http://www.bogrecast.hu 2009.04.07. 09:41:33
Paul Kalkbrenner interjú itt érhető el:
www.radiobogre.com/index.php/adasok/34-interju/189-paul-kalkbrenner-interju