MOFOKARCSI

A Machines Don't Care azonos című lemezének első számát (Afro Jacker) hallgatva először azon kezdtem gondolkozni, vajon honnan ismerős a dallam. Aztán leesett: Krafty Kuts újabb szettjeiben (kb. szeptembertől) szerepel a nóta, ám amire eredetileg azt hittem, hogy trükkös átkeverések halmaza, az tulajdonképpen a dal volt maga. Ebből már sejthető, hogy a Machines Don't Care (tribal)house-break trackjait a gyakori váltások igyekeznek igzalmassá tenni. A törekvés dícséretes, ám néhány szám után az az érzésem támadt, csiszolhattak volna még a végleges formán. Nem tagadom, vannak a lemezen erős klubnóták, de a hangzás a váltásokkal együtt is pont annyira hat sterilnek, mint amikor éppen egymás mellé helyezünk két hangmintát a Cubaseben. Nem elég összetett a muzsika, a rétegek gyakran csak önmagukban szólalnak meg, egymást váltva. Erre abszolút jó példa a már emlegetett kezdő track. A Beat Bang már kellemesebb, ebből maxi is készült. Másik benyomásom az albumról, hogy tele van apró, fasza ötlettel, amiket sosem vittek végig kellőképpen. Baromi jó felütéssel indul például a Drop It To The Floor, vagy a Trouble On The Floor, aztán amennyire betegen és erősen indulnak, annyira mennek át közönséges, picsarázós house-ba, ami manapság már a péntek-szombat esti, alternatív-lakossági Merlines bulikban sem jön ki mindig jól. Mégis, e fenti sorok ellenére is hetek óta hallgatom az olyan nótáit, mint a Badman, meg azt a pár, tényleg klassz ötletet, mivel amire egy ilyen lemez való, azt még így is hozza, tudniillik teljesen kikapcsol, amikor csak szükségem van rá. Szóval, egy próbát feltétlenül megér a dolog.