Sikerült benéznem London egyik, nagyon híres lemezboltjába. Ez a Rough Trade, egy önálló brand, amely 1976 óta létezik, egyben indie lemezkiadó. A lemezboltokat sújtó recesszió (fogalmazzunk így, úgyis divatos ez a szó mostanában) mondjuk őt sem kíméli, de még így is fényévekre van a legtöbb hazai bolttól. Elmesélem szavakban és képekben, meg sok zenét is kaptok, a tovább után.
Már a helyszín sem egyszerű. Kelet-Londonban, gyáripari közegben bújik meg az üzlet, a cím Dray Walk E1 6QL. Az alábbi csinos dolgok voltak éppen az utcára pakolva.
Egy szabadtéri kávézó.
Megfordulva pedig ez a látvány fogadott, valami művészgaléria.
Erről muszáj volt közelit készítenem.
Egy jobbos kanyar után már látszott is a bolt, így festett:
Belépve rögtön így néz ki.
A bolt elég nagy, 5000 négyzetláb területű (meg nem mondom, hogy ez most mennyi emberi mértékegységben). Megfáradt zenebolondoknak, vagy nem annyira zenebolond kísérők számára ideális pont a bolt előterében lévő kávézó. Beljebb haladva először a bakelitek hosszú sora tűnik fel, ebből elég jó választékot kínál a bolt, persze CD-k is vannak dögivel.
De retró-gettóblasztert is lehet kapni!
Kiemelt ajánlatok. A Vivian Girlst pont kihagytam.
E legutóbbi kettő kép azt hiszem, sokat megmutat a hely szellemiségéből. Laza, közvetlen ajánlókat olvasni a falakon, ráadásul minden, azaz minden egyes lemezre külön pármondatos ajánlót is gyártanak, ez alapján vettem meg például a Torche új lemezét és nem bántam meg. Emellett hazavittem még a Cure utólsó előtti albumát 4,5 fontért, illetve a Slowdive Souvlaki dupláját, amire már elég régóta fentem a fogam. A CD kínálat elég jó, bár elektronikus vonalon nyilván nincs túlpörgetve a dolog. Amiben igazán erősnek tűnik a bolt, az a közösségépítés, illetve a tagsági rendszer. A tagoknak például kiküldik postán a legmenőbb újdonságokat fix havidíjért cserébe, válogatásokat adnak ki, illetve rendszeresen saját toplistát publikálnak, ajánlókat tartalmazó füzeteket nyomnak, stb. A 2008-as év top tíz albuma szerintük a következő (az 50-es listát hadd ne írjam már le), lehet beléjük hallgatni:
01. Bon Iver - For Emma, Forever Ago
02. Fleet Foxes - Fleet Foxes
03. Vampire Weekend - Vampire Weekend
04. White Denim - Workout Holiday
05. Metronomy - Nights Out
06. El Guincho - Alegranza
07. Benga - Diary Of An African Warrior
08. Zombie Zombie - A Land For Renegades
09. Vivian Girls - Vivian Girls
10. Ladyhawke - Ladyhawke
Egy élmény volt ide betérni, ha legközelebb Londonban járok, tuti visszanézek.