MOFOKARCSI

Itt is van a sokadik, kis túlzással mindig az utolsó hírében álló Sziget fesztivál. Nincs még egy ilyen össznépi móka Európában, ahol egyszerre ennyi mindent lehet gyakorolni a sörivástól a pogózásig, falmászástól a bokorban fetrengésig, angoltól a németig, franciáig, valamint a vallásgyakorlástól a tesztírásig, mindezt úgy, hogy minden egyes négyzetméteren vagy tucatnyi különféle zenei hatás ér, és még egy félmondatot sem szenteltem a fesztiválon mászkáló, vicces alakokra. A mulatság és a megfázás garantált, másra nem is hajtok idén. Hűséges olvasóim talán még emlékeznek a tavalyi beszámoló végén elejtett mondatra, miszerint kurvára le kéne már jönni a koncertlátogatósdiról, helyette sokkal inkább az impulzusdömpingre kéne koncentrálni, elengedni magam és csak úgy ott lenni. Nos, az idei zenei felhozatal nem tesz mást lehetővé számomra, úgyhogy amint áthaladok a K-hídon, a spontán cselekvés veszi át az irányítást. Azt meg nem mondom, mikor, hova, miért megyek ki, ne is kérdezzétek. Csak azt, hogy éppen mi volt a legjobb.