A nagy készülődés sok időt és energiát vesz el, de még indulás előtt egy normális ajánlót le akarok ide közölni. Annál is inkább, mert van miről: kettő, jó zajos, de leginkább törtes lemez jelent meg az elmúlt hetekben. Ha pedig zaj, akkor Németország: szokták mondani, hogy ők nem zenét csinálnak, ez végülis áll, én meg szeretem a nemzenét is. Onnan három kiadót figyelek alapból: Ant-Zen, Hands, Ad Noiseam, alkalmanként egy Pro Noize is becsúszik, alkiadókat nem számoltam persze. Az alábbi két lemezért az Ad Noiseam felelős.
SCORN - Stealth
16 éve indult el amolyan kísérleti drum&bass-nek, az évek során újabb és újabb területeket hódított meg, fuzionálva a törtütemet az ambienttel, a minimált a dubbal. Az új lemezre vagy öt évet kellett várni, hirtelen is jött, valljuk be. A hatása annál meglepőbb volt, tulajdonképpen észrevétlenül kúszott be agyamba az egész. A lemezen található nyolc track szinte egybefügg, homogén egységet alkot. Teljesen lecsupaszított, minimalista hangzású, belassított d&b-es loopokkal, feszes, nagyon feszes ütemekkel és ami a legjobb: basszussal. A Stealth igazából a basszus diadala az ütemek és a dallam fölött, itt nem pusztán alapot képez, hanem főszereplővé válik. Tessék meghallgatni róla a Palomar-t és mindenki érteni fogja miről írok itt. Aki nem a zajzenék, a kísérleti elektronika felől közelíti meg, annak ez elsőre nagy falat lesz, annyira masszív, mondhatni illbient. Ám az ember idővel - gyakorlott arc pedig szinte egyből - rájön, hogy tulajdonképpen remekül funkcionál ez háttérzenének (munkához, olvasáshoz, jövéshez-menéshez, beszélgetéshez, én még dugni is tudnék rá) és nagyon rákoncentrálva egyaránt. És engem egyáltalán nem nyomaszt, kicsit sem, az alaphagulatom is teljesen jó, nahát.
DETRITUS - Fractured
Egyébként én nem szeretem a tipikus d&b-t. Azt a nagyon elterjedt fajtáját, ami a szó hallatán az ember agyában először felvillanni szokott, kissé gyerekes, túlexponált stílusnak tartom, amit maximum 16 éves korig lehet őszintén szeretni. Ha ilyet hallok a villamoson, igyekszem minél messzebbre kerülni onnan, és a Pendulumon bekészült, 15 éves picsarészeg kiscsávók látványa is inkább taszítani szokott. Szeretem viszont azt, amikor az egyébként valóban nagyot szóló alapokat átgyúrják, alternatív környezetbe helyezik, nem csak egy Prodigy remixbe (ami nem rossz egyébként, sőt). Na valami ilyesmit csinál többek közt a Detritus (meg az Enduser, meg DJ Hidden ugyanennél a kiadónál, például). Először is nem erőlteti folyton a teperést, ez már inkább ambientes, figyelmet igénylő, szinte érzékeny munka. Pedig van dob és basszus rendesen és messze nem olyan belassított, mint a Scorn. Ellenben szép, érzelmeket képes előcsalni (zongora, hegedű, alkalmi háttérvokál) helyenként szakrális magasságokba emelkedik, de a tombolást sem lehetetleníti el, hiszen már a második számnál fémes gitárokkal zúz. Nagy kedvencem az alapból eltűnődő pihenőt jelentő Dancing On Moonbeans remixe, amit Keef Baker (nem egyszerű IDM-et tol a Hymen Records szárnyai alatt) turbósított fel jó ízléssel és hatására jó magabiztosakat lép az ember a járdán tömeggel szembe haladva is.
