Az utóbbi időben két ok miatt voltam itt keveset. Egy: elkezdtem rohadtul unni a zenéimet, tudjátok jól, milyen érzés ez, eltart pár napig, esetleg hétig, amíg újra rátalálsz valami kellemes ívre, de addig csak nihil van. Kettő: széttiltották a blog.hu-t a cégnél, úgyhogy lőttek a laza hétközbeni posztolásoknak.
Valami érdemleges azért előfordult a környezetemben, például a Pantha Du Prince új, kétszámos kiadványa, a Behind The Stars. Valamivel komorabb, szigorúbb, mint eddig, de pont jókor jött a tegnapi borongós, esős napon. A címadó tizenkét perces opus a jobbik darab, bár a fickóra jellemző, leheletfinom vonalvezetés egy ponton csúnyán megtörik. A 8:20 körül bekövetkező pillanat viszont véletlenül akkor ütött be, amikor az iroda ablakán kitekintve láthattam, ahogy a szürke utca, még szürkébbnek tűnő, szemközti irodaházát egy kis időre beborította a napfény. Ilyen flessek meg ugye beleégnek az ember tudatába, úgyhogy innentől fogva nagy lelkesedéssel hallgatom most is. A második, Frozen Fog című darab a szigorúbb, sötétebb, szögelősebb, nem rossz, nem rossz, bár a végét elrontották. A nagylemezre jellemző szép pillanatok most hiányoznak, megmaradt viszont a szürke hangulat, a tempó, ami akár futáshoz is alkalmassá teheti. Hát ennyi.
