Londonban éjjel is rengeteg mindent lehet csinálni, sőt, akkor lehet csak igazán szórakozni. Habár én a városban hosszú távra nem rendezkednék be, azért azt elismerem, hogy elég jó dolga van ott a zenekedvelőknek, az ínyenceknek, a legkülönfélébb szubkultúráknak, meg úgy általában mindenkinek, aki kimozdul az éjszakába. Komolyabb negatívum viszont akad, többnyire éjjel tizenegykor belép az alkoholstop, nem mindegyik bárnak van licensze alkoholt árulni ezután, közterületen meg aztán végképp nem szabad inni. Nem is oly rég a metróban volt az utolsó nagy össznépi italozás, amikor is a város egy hatalmas bulival búcsúztatta a metrós alkoholizálást. Ezek aztán tudnak. Erről csak meggyőződni tudtam rövidke látogatásom során.
Elsősorban persze az alternatív vonalon igyekeztem magamnak való bulikat keresni, így esett a választásom első éjjel a The End nevű, legendás hírű klubra, amelyet már ki tudja hányszor búcsúztattak, mivel hírnév ide, sztár DJ-k oda, a hely bezárásra ítéltetett, legalábbis akárkinek felemlegetem, az első reakció általában ez: hát még mindig működik? Nos, 2009 januártól már biztosan nem. Ez persze nem szegte kedvét senkinek, hogy az utolsó hónapot végigbulizza, még az általam megnézett, csütörtöki bulin is kellemes teltház volt. Nem csoda, hiszen a nagyteremben Tiga játszott éjféltől, de valami olyannyira brutális house-techno szettett, hogy életem legjobb bulijai közt fogom emlegetni, pedig csak hat kört ittam. De ne rohanjuk ennyire előre. A hely egyébként közepes méretű, kéttermes, egypultos, erős hangcuccal felszerelkezve, jó sötét, fekete-kék-vörös színekben pompázik. A (férfi) wc-ben kézmosó néger, a biztonságiak persze nagydarab jóarc fekák, a ruhatár mondjuk nem olcsó, de a tíz fontos belépőt nem találtam drágának ezért a buliért. A közönség vegyes összetételű, jóarc fiatalokból állt, az életkor úgy 18-26 között mozgott. Elég korán, kb fél 11-kor értem le, mivel el akartam kerülni a hírhedt órákig való sorbanállást, aztán rá kellett, hogy jöjjek, az igazából péntektől jellemző, de akkor viszont tíz előtt a tetthelyre kell menni, szalonspiccesen lehetőleg. Aztán ahogy teltek a percek, sorra jöttek az arcok, egyre többen, a beígért éjfeles kezdésre a nagyterem csurig megtelt, de már a retrósabb zenékkel teli kisteremben is nehezen lehetett közlekedni. Aztán, úgy tíz perccel éjfél után, feltűnt az e-clashen felfutott Tiga, csíkos pólóban, szinte tövig levágott hajjal, baseball sapkában, szerintem elég sok lánynak lehetett ez kiábrándító. Bakelit-CD kombóval, négy decken vitte a szettet, amiben saját darab alig hangoztt el, vagy ha igen, akkor nagyon kifacsarva. A lányos-punkos e-clashnek nyoma nem volt, kőkemény menetelés, beteg house alapok, furcsábbnál-furcsább zörejek, taroló basszusok annál inkább. Az izzadt tömeg közepén, a pult oldalában közvetlenül, lihegve-ugrálva, a lézerfények játékát, a töménytelen füstöt, és persze az extázisban őrjöngő embereket látva, csak annyit mondhatok, így kell ezt. Felejthetetlen élmény volt, gondolom a Tiga körül legyeskedő kislányoknak is. Apropó kislányok. Ahogy észrevettem, Londonországban alapvetően kétféle csaj jár le bulizni. A populáció úgy 20-25 százaléka feltűnően csinos, vonzó, stílusos, tehetős, és gátlástalan. A maradék viszont ezek pontos ellentéte, a gátlástalanságot leszámítva. Egészen elképesztő, mennyire le tudnak aljasodni pillanatok alatt, hogy faszhoz jussanak. Srácok, ha mindegy-pinát akartok gyorsan, irány a londoni klubélet.
E gondolatsort csak megerősítette bennem a pubok beltartalma már este hét órai kezdéssel. Már több, londonban igen jártas ismerősöm emlegette nekem a Walkabout láncot, pont kapóra jött, hogy oda hívtak bulizni. Nos, a Walkabout az angliába szakadt ausztrálok törzshelye, azoknál gátlástalanabb népség pedig aligha lézetik e földgolyón. Persze a briteket sem kell félteni, ez a két réteg pedig már este nyolckor olyan bulit csap, amilyen mifelénk csak a hajnali órákban szokott lenni. A Walkabout mindezek tökéletes tetthelye, nyugodtan el lehet nézni bármelyikbe, a kép ugyanaz: spotmeccsek a tévében hétig, aztán MC-vel megtámogatott rádiós top10-es, illetve nosztalgiabuli, amennyire hangosan és parasztul csak lehet. Itt a csajodat az első 20 másodpercben legalább hárman akarják felszedni. Itt a pasidat az első 20 másodpercben legalább hárman akarják felszedni. Duma nincs, csak a tettek. Ráadásul a klubokhoz képest olcsó a pia. De ha nem bírjuk a zenét vagy a társaságot, alapozásnak akkor is kiváló lehetőség. Ja, még valami: borravalót nem szokás adni, sem itt, sem a klubokban. A bulik reggelig tartanak, jobb helyeken az alkohol is kitart, az éjszakai közlekedés buszfronton úgy láttam, megoldott, csak a metrók és a vonatok nem járnak. Ha pedig taxi kell, akkor csakis a fekete, klasszikus londoni taxiba ajánlott beszállni.
Ahogy mondtam volt, rengeteg hely van. Második látogatásom alkalmával a következő helyeket veszem majd célba, ajánlom nektek is: Fabric, The Egg, Plastic People, The Fat!, KOKO, legalább ezek. Rockereknek-gótoknak meg ott az Intrepid Fox. És a koncertlehetőségekről még egy szót sem szóltam. Sokat kell még kijárni, sokat.
