Mostanság - már ha eddig nem tűnt volna fel senkinek, elmondanám -, eléggé csapongok a stílusok között, randomizálom a zenevadászás folyamatát, ha lehet, mellőzöm a szokásos csatornákat. Az egyik ilyen mellőzős körút során akadtam rá az Innerpartysystem első lemezére, amely szeptember végén jelent meg. A banda honlapján (ezt láttam először) látható-hallható tartalmak arra sarkallottak, adjak egy esélyt az albumnak, amelytől végül is azt vártam, hogy előhozza kicsit belőlem a főleg amerikában menő, ipari elemekkel tarkított, tinitáncoltató electro-rock iránt érzett, egykori lelkesedésemet. Mondjuk csak ki szépen: megfiatalít egy picit.
Szerintem nem vártam én sokat, az albumot indító Die Tonight, Live Forever (önmagában elég riasztó egy cím, amúgy) pedig tökéletesen végzi dolgát. Nem éppen eredeti húzás, de annál hatásosabb a nagyon halkról felkúszó basszusalap, amire aztán szépen rákerül az effektezett gitár, belép az ének és már vigyorgok is magamban, igen, sikerült a fiatalítás. Egyetlen apró kellemetlen gondolat kezdett motozkálni bennem: kicsit soknak találtam az effektet az éneken, a sok vokóder pedig tudjuk jól, mire vezet a könnyűzenében. Nos, ennyire gyors kiábrándulásra nem számítottam: a következő, Last Night In Brooklyn című szerzemény olcsó diszkóritmusa és rengeteg vokáleffektje, teljesen semlegesítette a remek nyitányt. Az is kezdett feltűnni, hogy az énekes szereti nagyon kihangsúlyozni az érzelmeit. Nem is annyira nyálról van itt szó, hanem egy kicsit túlexponált kitárulkozásról, túlzott nyomatákról a szavak végén, az énekben. Ezen a ponton be kellett lássam, az első szám kivételével mást nemfogok itt újra elővenni, vagyis a lemeznek nem sikerült megfiatalítania engem, illetve, ez nem is dögös amcsi electro-rock, hanem sokkal inkább egy elektronikával megtámogatott, szétvokóderezett emóbanda. Nagy baj még ezzel sem lenne, csakhogy a lemez töredezett, pont egymást váltják rajta a viselhető-nehezen viselhető számok, a kezdeti energia - amiből egy igazán faszát lehetett volna kihozni -, sajnos gyorsan leül. Profin szól egyébként, neves producerek agyaltak rajta, egymás hatását inkább kioltva. Kár érte. Ha a bevezetőben körülírt élményre vágyom, még mindig az Orgy, a Zeromancer, vagy a 16volt a nyerő.