Előre megmondtam, hogy erre megyek és még a pénteki történések sem vették el a kedvem a kimozdulástól, meg aztán, a jegyem is megvolt már. Tájékozott olvasóimnak bizonyára feltűnhetett, hogy nem mindegyik fellépő neve szerepel a címben. A tovább mögött megadom a választ a miértre.
Kb. harminc perccel éjfél előtt érkeztem meg a hajóra, amelynek gyomrában jó szellősen ácsorgott a nép, egy kicsit megijedtem ekkor, vajon a relatíve magas jegyár ennyire eltérítette volna az embereket a programtól? Aztán, ahogy szép lassan telt az idő, megjöttek az emberek, Plaidre időzítve, jó indulattal félházas buli kerekedett a dologból. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen amikor odaértem, épp Cadik játszott és pár sort szeretnék szánni neki.
Sosem könnyű fő attrakció előtt bemelegíteni, de Cadik úgy érzem, sikerrel oldotta meg a feladatot. Enyhén egoista, de annál profibb vizuál kísérte masszív dubstep szettjét. A stílus varázsa alapvetően abban rejlik, hogy ugyanúgy lehet rá táncolni, mint súlypontunkat egyik lábunkról a másikra helyezve, bólogatni, közben meg nagyon vagánynak érzzük magunkat. Embertelen subbasszusok jöttek a hangfalakból végig, ez ihlette a címet is, hatására az ember rögtön félrenyelte a sörét, az arcberendezése meg egyszerűen szétrázódott. Voltak, akiket ez hátrálásra kényszerített, de én kitartottam, ilyen élményben ritkán van részem. Okos, bemozdító szett volt, köszönet érte!
Eljött a pár perccel múlt fél egy és szépen felmászott a színpadra a Plaid kettőse. Nagy örömömre, live actet adtak elő, mivel hazánkban többnyire a félszereplős, DJ-szettes megoldás dívik (a Plump DJ's is ilyen lesz úgy tűnik), abból meg láttam már eleget. Éteri szép, kicsit hosszú, negyed órás intróval vezette fel produkcióját a nagyon komolynak tűnő duó. Közben azon gondolkoztam, hogy vajon a lelkes közönség, vele együtt jómagam, mennyire készültünk fel erre. Ugyanis az intrót nagyon lassú építkezés követte és fél óra elteltével sem tűnt úgy, hogy közel a csúcspont, vagy hogy lesz-e olyan egyátalán. Lassan úsztak a harmóniák a térben, a háttérben megszokott IDM-közeli vizuál panelek (pörgő geometrikus formák, többnyire hideg színek, technokrata jelleg) váltották egymást, de legalább tetszetősen. A levegő feszültebb lett és a füttyszóból én nem a nagy tetszésnyilvánítást véltem leszűrni. Ezen a ponton az IDM fogalmán kezdtem el filózni magamban, mennyire nem pontos és félrevezető az Intelligent Dance Music kifejezés, hiszen ahogy én észrevettem, mindaz, amit általában az IDM nevű alomba kategorizálnak, az sokkal közelebb van az ambienthez, mint a tánczenéhez, még akkor is, ha történetesen kifacsart ütemekkel is van tele. Abban teljeset igazat adok, hogy sokkal inkább igénybe veszi az agyat, oda kell rá figyelni, rá kell hangolódni, akkor már a tánc is mehet. De aki vette a fáradságot és legalább a Plaid utolsó nagylemezét, a Greedy Babyt meghallgatta, tudhatta, nem biztos, hogy itt őrület lesz és ez az előadás ezt a sejtésemet beigazolta. Itt még nem lett volna semmi baj, hiszen hallottam én már live actet, amely a szépséget a tempóval úgy tudta ötvözni, hogy apró lépésekben haladt előre, volt hullámzás, de volt csúcspont is, nem egy, több. Ilyen szintű folytonosságot a Plaid nem szolgáltatott, már csak azért sem, mert több esetben értelmetlen csönd lett másodpercekre két tétel között. Igazi bemozdulás a negyvenedik, illetve negyvenötödik perc környékén történt, de gyorsan lezavarták az egészet, nehogy a közönség véletlenül is tullépjen valami szigorú, merev koncepció általi keretet, nehogy bulizni kezdjen. Félreértés itt ne essék: önmagában véve mindegyik tétel szép volt, jó volt, okos volt, ha úgy tetszik, de a folytonosság nem jött igazán össze, nem volt eléggé kidolgozott az ív és a gyorsabb részek pár percekig tartottak csupán, utána visszatért minden szinte az alapállapotba: az ötvenedik percnél már érezhetően ritkulni kezdett a közönség, a Plaid pedig ezzel nem törődve vitte tovább, amit eltervezett. A legemlékezetesebb húsz másodperc kb. egy óra után következett be, erőteljes, ritmikus zaj kíséretében. Itt kellett volna elengedni a vadállatot, de a Plaid megrántotta a pórázt, a kb. hat perces monoton 4/4-es döngölés meg egyenesen kiábrándító volt. Végül egy és negyed óra után elhalkult minden. A hetvenöt percből alig maradt meg valami, sűrűn ásítoztam, amin Code9 első öt perce már nem tudott segíteni, ennyit tudtam adni neki, elkergetett a helyről az unalom. Úgy gondolom, a Plaid ezzel az előadásával remekül funkcionált volna egy többtermes kísérleti feszten, ahol egyszerre több dologból lehet választani, de így, egy alapvetően bulinak ígérkező történetben (mi másért lett volna ott a dubstep), kissé gyengélkedett.
