2005 áprilisa után másodszor látogat hazánkba az elektronikus rétegzenék egyik legfurcsább - önkényesen kreált - megnevezésű stílusának atyja, a VNV Nation. Ma jegyeket vettem barátoknak, aztán csak elhatároztam, hogy ha már az előzőn ott voltam, most se hagyom ki. Akit érdekel, miről fog szólni szeptember nyolc a Kultiban, olvasson tovább. Kis rétegzenei ismertető következik.
A Victory Not Vengeance Nation 1990-ben alakult, Ronan Harris magánprojektjeként, ami később duóvá fejlődödtt Mark Jackson csatlakozásával. Zenéjüket maga Ronan illette a futurepop jelzővel, valószínűsítem, hogy a szintipop továbbgondolásának érezte azt, amit akkoriban műveltek. A múlt idő szándékos, mivel egy 2006-os, amerikai fellépés alkalmával Ronan visszavonta régi kijelentését, mondván ma már nem futurepop az, amit játszanak. Amit viszont mindenképpen tolnak: érzelmekkel teli, mégis erőteljes, epikus képeket, klasszikus zenei motívumokat zenéjébe sűrítő, valóban EBM alapú szintipop-ot, mindezt olyan trance sávokkal feldíszítve, hogy a '90-95-ös bulik közönsége menten leszopta volna magát, ha akkoriban hallotta volna. E második hazai fellépés apropója az új, sorban hatodik nagylemez, a Judgement megjelenése.
Ám egyelőre térjünk vissza a futurepophoz, mivel bármennyire is vonakodott később Ronan Harris, az általa elkeresztelt "stílus" önálló életre kelt és jobb-rosszabb bandák tucatjait szabadította az undergroundba. Ezáltal kikerülhetetlenné vált minden, a darkelectro színtér egésze iránt érdeklődő ember számára. Egyébként nincs még egy, ennyire ellentmondásos zenei stílusfogalom, amely nevében előremutatónak mutatja magát, holott valójában anakronisztikus elemekből építkezik. A VNV Nation és követői alapjaiban véve a régivágású, '80-as évek szintipopját közelítették a szintén abban az időszakban gyökerező EBM-hez. Ami az újdonság erejével hatott (és egyben a legvitatottabb húzásának bizonyult az egész mozgalomnak), az a '90-es évek (középtájt, ha pontosítani akarok) trance hangzásának belecsempészése a már említett ötvözetbe. Az így létrejött mutáns jól megosztotta az eleve szilánkokből álló sötét színteret, legfőképp az electro-industrial, EBM vonal követőit, akik csendben bojkottálták a mozgalmat. Ugyanakkor új dimenziók nyíltak meg, és nem csak a színtéren belül lévők számára, mivel ez a relatíve új hang átfedést, átjárást jelentett a populáris tánczene és annak durvább változatai között, szélesebb rétegeket érve el. A trance elszállós, de monoton világából érkezőket meglepte a jól ismert formulákat keményebb ütemekkel és értelmes, üzenetet hordozó, de gyakorta negatív hangvételű szövegvilággal keverő, ténylegesen underground stílus. Gyorsan szaporodni kezdtek tehát a futurepop bandák (csak a legismertebbeket említem meg: Apoptygma Berzerk, Assemblage 23, Covenant, Icon Of Coil, Rotersand, Seabound, Pride And Fall), de sokkal messzebre máig nem vitték el az egészet a kezdetekre jellemző hangzásvilágnál. Egy részük azóta stílust váltott (az Apoptygma Berzerk indie-electro-rock formációvá vedlett, amúgy simán leemózná a mai szaksajtó ha rájuk nézne, de a Covenantot sem lehet egyértelműen ebbe a keretbe szorítani, hála istennek), feloszlott (Icon Of Coil), vagy mulatósabbra vette a figurát (Cesium_137, ami inkább szintipop, de én simán besorolom ebbe az alomba is).
Egy a lényeg, a dolog mára kifulladt és önmagát ismétli, de ez ne vegye el senki kedvét az ismerkedéstől. A felsorolt együttesek vállalható szintet képviselnek, csupán azt kell eldönteni, mennyire bírjuk az érzelgősséget. Ha nagyon, akkor a Cesium_137 és a VNV Nation a nyerő. Ha kevésbé, akkor jó választás a középutas, VNV Nation-t váltó Rotersand, vagy a nagy öreg Assemblage 23. Ha pedig hatalmasat akarunk bulizni, az Icon Of Coil-t tudom nyugodt szívvel ajánlani. Ugyan feloszlottak, de három, ma is bárki előtt felvállalható nagylemezt tettek le az asztalra, minden (tágabb értelemben vett) darkelectro buli alapvető kellékeit.
