Néhány bejegyzéssel ezelőtt már utaltam erre az albumra egy teaser formájában, mivel megtetszett, azóta a lemezt is meghallgattam párszor. A Sonic Area egy felénk alig ismert, francia előadó, stílusa a kísérleti zenék széles táborába helyezhető. Azon belül is úgy érzem, a legkülönfélébb darkembient előadók mellett nagy hatással lehetett rá a Meat Beat Manifesto, a Prodigy, illetve a Skinny Puppy, bár ezek inkább amolyan azonnali assziciációk voltak a részemről, ahogyan figyeltem a zenei rétegeket. A Sonic Area, annyiban jelenthet kellemes felfedezést, hogy jobb számaiban jó kis trip-hop/noise alapra pakolja meglehetősen profin e rétegeket. A francia számcímek, a be-bevillanó közel- és távol-keleti motívumok, a meglehetősen nyomasztó, urbánus hangulat mind-mind arra enged következtetni, hogy afféle francia külvárosi súlyzene szeretne lenni, kb olyan formában és nyomatékkal, mint ahogy a londoni külkerületek mélyéről kitörő dubstep. Erre a törekvésre a lemez első felében minden eszköz adott, bár középtájt nagyon befordul a sztori, a darabos-zajos-fémes-bólogatós muzsika átkúszik a darkambient stílus erős átlagába. Ez sem rossz egyébként, egészen filmzene jellege van, de sok újdonságot nem jelent. Néha azért tud annyira sötét és horrorisztikus lenni, hogy kellő hangulat hiányában messze löki magától az ember.
Ajánlott számok: Que Les Larmes Me Viennent, Vertigineuse Évidence, Liqueurs Inconnues, Les Caresses De Serpent, de tulajdonképpen a többi is működik rendesen