MOFOKARCSI

Ha már úgyis legalább egy hetes hírekkel tömöm a blogom, engedtessék már meg, hogy egy bekezdés erejéig elgondolkozzam azon, hogy pont a Motor fog fellépni a Depeche mode előtt a Puskásban. Mondjuk ez olyannyira nagyon mégse meglepő fejlemény, hiszen mindkét együttes Mute-közeli, haverkodnak is, meg aztán, a mode-os keménymag egyes, ipari érzelmű egységei biztosan vágják, hogyan is szól ez a Motor, amikor beindul. Persze én most már vigyorogva nézném végig, hogyan torzul fokozatosan a környező színteret nem, csak a DM slágereket ismerő nagyközönség arca, amikor felcsendül a Drug Punk. Komolyan mondom, már csak ezért az élményért is megérné elmenni, de nem fogok, mert jegyem az bezzeg nincsen, az meg elfogyott rég. Motort a Szigetre is (újra csak)!

Ahogyan azt már megszokhattam, a Balaton Sound programjára az első infókat követő pár héten oda se kell figyelni, mivel az elején a legnagyobb - rendszerint veterán -, neveket dobják be. Ezeket vagy tíz éve kellett volna ugye, vagy pedig nem évente hívni, de róluk több szó itt ne essék. Az igazi nyalánkságok a részletekben rejlenek, az egyik ilyen finomság pedig a Hearttrob, aki, a Dead Code Production myspace lapja szerint 12-én lép majd fel. Heartthrob ügyben tessék lenyomozni a Dear Painter, Paint Me című lemezt és nagyon megszeretni, jó ideje hallgatom már, isteni lezárása lesz a fesztnek!

Ez még a tegnapi posztolásnál is jobb talán (minőségben mindenképp), felidézhető általa a legutóbbi, A38-as fellépés: a megszokottnál keményebb, agresszívebb ütemekkel és groove-okkal teszi a dolgát. Az a jó benne, hogy amint elindul, máris ívre visz, onnan meg nem lehet egyszerűen lemászni. A képre nyomva tölthető, tracklist még nincsen, de ha lesz, bemásolom ide.

A fene se akart szombaton pont Kollektíva buliba menni, de a szűknadrágosoknak sikerült leszervezni Alex Metric urat, ő repül a fenti képen. Ez a mix pedig elég jó lett, bár újdonságot nem nagyon tartalmaz, illetve, a Daft Punk iránti rajongásából visszavehetne kicsit az arc. Ettől függetlenül irány a Merlin, találkozunk az első sorban!

Az utóbbi időben két ok miatt voltam itt keveset. Egy: elkezdtem rohadtul unni a zenéimet, tudjátok jól, milyen érzés ez, eltart pár napig, esetleg hétig, amíg újra rátalálsz valami kellemes ívre, de addig csak nihil van. Kettő: széttiltották a blog.hu-t a cégnél, úgyhogy lőttek a laza hétközbeni posztolásoknak.

Valami érdemleges azért előfordult a környezetemben, például a Pantha Du Prince új, kétszámos kiadványa, a Behind The Stars. Valamivel komorabb, szigorúbb, mint eddig, de pont jókor jött a tegnapi borongós, esős napon. A címadó tizenkét perces opus a jobbik darab, bár a fickóra jellemző, leheletfinom vonalvezetés egy ponton csúnyán megtörik. A 8:20 körül bekövetkező pillanat viszont véletlenül akkor ütött be, amikor az iroda ablakán kitekintve láthattam, ahogy a szürke utca, még szürkébbnek tűnő, szemközti irodaházát egy kis időre beborította a napfény. Ilyen flessek meg ugye beleégnek az ember tudatába, úgyhogy innentől fogva nagy lelkesedéssel hallgatom most is. A második, Frozen Fog című darab a szigorúbb, sötétebb, szögelősebb, nem rossz, nem rossz, bár a végét elrontották. A nagylemezre jellemző szép pillanatok most hiányoznak, megmaradt viszont a szürke hangulat, a tempó, ami akár futáshoz is alkalmassá teheti. Hát ennyi.

Viszonylag nagy hírverés előzte meg e, Paul Kalkbrenner főszereplésével készült, filmet, amit jó termékkapcsolással, egy buliturnéval (amiről egyébként csak jókat hallottam) pörgetnek éppen Európa-szerte. Jó téma, jó helyszín és egy, állítólag nagyon fasza DJ adja az alapot, amiből, ha úgy igazából komolyan vették volna, ha sokkal rátermettebb gárdával készítették volna el, sokkal többet ki lehetett volna hozni. Így csupán egy nem jó rendezésű, vontatott (!), közhelyekkel teli promóciós film lett, egyszerű, de persze igaz mondanivalóval. Még a zenére se tudnám azt mondani, hogy hűha, ilyet még sosenem, a helyzetet még tovább rontja a jelenetek darabos egymásutánjában gondolkodó rendezés (ismerős diagnózis, ez volt a bajom a Controllal is), többnyire bosszantó mód keverődnek le a zenék. Volt viszont két klassz rész: az egyik az első öt-tíz perc, a fesztiválközönség látványa a DJ pultból, amikor Paul teljesen együtt lélegzik, mozog, érez a zenével (ezek ráadásul 100% valódi, hiteles bulifelvételek). A másik jó pillanat pedig az, amikor az ápolói elől bujkál, na ott őszintén tört ki a belőlem a nevetés. Kb ennyi csak, ez pedig szomorú. A sztori bár jó alapon nyugszik, megmaradt a maga pofonegyszerűségében, láthatóan nem akartak mélységet vinni a dologba, a menetidő száz percét tökéletesen lefedi a filmajánlókban leírt pár mondat. A karakterek egydimenziósak, egy-két mondatban jellemezhetők, Paul, azaz Ickarus jellemfejlődését is szinte készen kapjuk, nem érezni a folyamatot,  nehéz azonosulni a szereplőkkel, akik egyébként jól ismert sztereotípia-tengelyek mentén cselekednek és viselkednek. Ha jó filmet akartok techno fronton, akkor sokkal inkább a Lé meg a Lola jön fel bennem, mint évek multán is felvállalható, német földről jött téma.

Megvolt a Plump DJs buli, persze hogy, csak igazából annyira sok extrát nem tudnék mesélni ezzel kapcsolatosan. Fasza volt amúgy, a hajó meg csordultig tele, bár megint csak Lee állt a pult mögött, erről semmilyen tájékoztatás nem volt előtte, vagyis, mondjuk ki, átbasztak minket kicsit, de hát amikor ez a félgőz is ilyen erős bulit képes produkálni, könnyű megenyhülni a szervezők felé. Az persze nem szép, hogy nem szóltak előre, a tavalyi buli esetében például tudni lehetett a szituációt. Lee egyébként az elején láthatóan kevés szándékkal lépett színpadra, szerintem semmi kedve nem volt az egészhez, aztán, ahogy az lenni szokott, előjött belőle a vadállat, eltalálta az ívet és letolt egy kőkemény szettet, ilyen erőset talán nem is hallottam tőle, erő alatt pedig tényleg vaskos izmokat kell most érteni, nagyon menetelős volt a sztori. A legutóbbi album jobb számai megszólaltak persze, ment a stagedive rendesen, az emberek meg annyira készen voltak, hogy öröm volt nézni. Valami nagyon betalálta a hajót aznap éjjel, lehet, hogy az óraátállítás tette, de meg kell mondjam, ennyi lányt földön csúszva kivezettetni régen láttam egy este. A lányok amúgy rendben voltak, nagyon is. A lánywc küszöbe életveszélyes állapotúra síkosodott az elhasználódás miatt, kedves ismerőseimmel szinte sportot űztünk a csúszkálásból, aki miattunk nem tudott gyorsan bejutni, attól így utólag is elnézést. Már négy óra lehetett, amikor hazaindulóra fogtuk, Palotai apánk szettje már nem tartogatott számunkra annyi izgalmat, meg el is fáradtunk a majd' három órás ugrabugrában.