Ez a hétvégém alapvetően olyan koncertekről és bulikról szólt, amelyekre úgy egyébként nem biztos, hogy eljutnék magamtól. A Subscribe koncert jó példa volt erre, de Szujó Dani kedves és visszautasíthatatlan invitálása ("Subi lesz szombaton, jössz és kész") gyosan eldöntötte bennem a dolgot. Nagy alkalom volt egyébként, hiszen a magyar metal szcéna egyik nagy reménységének tartott banda ezen a teltházas (najó, ez költői túlzás, de sokan voltak azért) koncerten mutatta be közönségének először az új album, a Stuck Progress To Moon számait. A lenti hangulatvideó kb. mindent elmond arról, mennyire volt ez sikeres. Egy dolog biztos: ugyan a közeg és énközöttem szinte generációs szakadék húzódik már, el kell ismerni, hogy szépen működik a dolog, pluszban meg rettenetesen lelkes és stabil rajongótábora van a bandának. Ja, és ha minden igaz, szpottoltam egy Ágnes Vanillát is.
Egy percre jutó legtöbb stagedive és pogózgató gimnazisták a play gomb után!
Koncertet követően, még aznap, némi cseverészés után ellátogattam a K2-be megnézni az ipari-horror-metal goa furcsa szerzetének, Xenomorph-nak az immáron sokadik magyarországi fellépését. Nos, bejutottam, de sajnos (?) nem hallottam belőle sokat, inkább ismerősökkel töltöttem az időt. Állítólag játszott, sokat, na meg persze elővette a gitárját is. A lépcsőházban speed után érdeklődő srác remélem végül megtalálta a számítását, akárcsak az odasereglett, meglehetősen vegyes közeg (ld50-es törzstagok vs csontsovány de már fukszos dílerek vs nyóckeres instant goások vs a többi goás). Tibinek meg üzenem, hogy hamarosan eljuttatom hozzá a súlyos sztárfotót, amit róla készítettem.