Az Index az előbb tett ki főoldalra egy Project Gotham Racing 4 ajánlót. Ez önmagában nem hír számomra, mivel nincs és nem is lesz x-box360-as konzolom. De. A jófajta száguldozós játékokat fasza soundrack-kel ellátni alapvető kötelesség, ez a játék pedig több szempontból is nem mindennapi listával állt elő, akárcsak az előző rész. Először is újfent van benne klasszikus muzsika (Lisztről sem feledkeztek meg). Másodszor meg elmondható, hogy kellemesen sokszínű lett (elődjénél még inkább, de több előadó újra játszik), hiszen szerepel rajta a ma nagyon menő LCD Soundsystem, idősebb kolléganőit botránycsinálásban minduntalan felülműlni akaró, de arra való vagyonát már teljes mértékben felőrlő Lily Allen, van Squarepusher az IDM kedvelőinek. Itt van még a TV On The Radio legemészthetőbb dala, a Wolf Like Me (imádom), Szujó Dani (tudjátok, a Kettőnégyből) nagy kedvence az Incubus, a szigeten idén fellépett, szintén übertrendi háromfelkiáltójel, de jelen van az aktuális electropop dívája is, Goldfrapp, vagy éppen az indietinik közt nagy sikert arató Bloc Party és a Kaiser Chiefs. És feltűnően sok, futurepop/EBM-színtérhez köthető előadó. Egy részükről eleve tudtam, hogy szerepelni fognak a listán - a Covenant például hozza legutóbbi lemezének legjobb dalát, a Men-t -, de ez a mennyiség még nekem is meglepő, még a korábban itt emlegetett Mind In a Box is felkerült a soundtrack-re. Itt a link, meg lehet nézni a teljes listát. Jó lenne, ha kihoznák a játéktól függetlenül is valamilyen formában ezt az összeállítást, meg az előzőt is.
PGR4 Soundtrack
2007.11.02. 01:04
Címkék: soundtrack
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mofokarcsi.blog.hu/api/trackback/id/tr93215746
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Józsa Márk 2007.11.22. 20:22:21
kemény