Még a keddi napon Egyedi Péter egy usb drive-ot szorongatva tűnt fel mellettem és már pakolta is fel gépemre az előző nap stúdióban kevert felvételeket (ötöt), amiket az Óriás nevű, "feszes/szép/rokkos" melankóliába fordult rockbandájával alkotott. A hivatalos honlapon emlegetett 'indie rock' besorolás számomra post-britpopot jelöl, amit azért nem lehet csak így rásütni a zenére, még jó. Kellemes, rádióbarát dallamvilágú, a szöveg költői és jó tempójú, a hangulat pedig baráti. A gitár itt-ott Kispálos (Az agy leharcolt kapacitása, Gyémánt-szén féle anyagok halmaza), a gyönyörű Vércukor meg úgy indít, akár egy - lehet engem ütni ezért - lassú Placebo szám. Az más kérdés, mennyire jó és előremutató, ha ilyen lazán találni népszerű kapcsolódási pontokat. Az óriás ezért egy kedves, okos, emberközeli zenekar marad a szememben, de nem renget világokat, ahogyan a magyar formációk általában. De azért, és ennek ellenére. Ha a Magyar MTV valamirevaló hazai együtteseket keres, akkor gondolom már régen feljegyezték maguknak a banda nevét, de ha még nem, akkor ugyan, nézzenek már rá a profilra és vegyék észre, milyen kedves dolgok történnek a föld alatt, aztán segítsenek nekik, mondjuk klipet készíteni.