Adott volt a feladat: két és fél nap alatt megismerkedni egy Budapestnél ugyan kisebb, de annál sokkalta izgalmasabbnak tűnő várossal. Amit a kötelezőkön kívül akartam: klubok, lemezboltok, mámor és véletlenek sorozata.
Előre leszögezem: itt nem lesznek fotók Gaudi és Miró munkásságáról, sem semmilyen magától értetődő látványosságról, hiszen az útikönyvek és vaskos fotóalbumok lapjairól már mindenki ismeri őket, rosszabb képekkel meg minek fárasszak itt bárkit is. Még Sagrada Família sem lesz, hát még Güell parki gekkó, érthető ugye.
Barcelona egyébként számomra olyannak tűnt, mint egy tengerpartra vetett Róma. A teljesen ingyen elérhető strandot, a pálmafákat, na meg Gaudi által világra álmodott építményeket leszámítva. Barcelonában egyébként az az igazán fantasztikus, hogy kő mediterrán mivolta (amit egyébként én alapjáraton nehezen tolerálok valamiért) mellett és ellenére teljesen nyugat-európai műveltségű, építészetű, sebességű város. Már az érkezés pillanatában reszkettem az izgatottságtól, mi minden vár majd itt rám, tudva, hogy a trendnek megfelelően az elektronikus tánczenei élet új központját is köszönthetem benne... De ne rohanjunk ennyire előre, meséljenek a képek, az a néhány amit kiteszek ide.
Rögtön letudom a bícset: a közelben volt a szállásom egyébként, a kikőtőtől keletre, állítólag a koldusnegyed szélén.
Jópofa dolog ilyenekbe botlani a strandon, azért.
Tipikus utcakép a 'koldusnegyedből'.
Ez már a kikötő. Tudtommal ez a hajó egyenesen Angliából érkezett. Gyönyörű, megtermett példány.
Extra látványelem a parton, csak úgy.
Pláza a tengeren. Kicsivel mögötte pedig az Akvárium, Európa legnagyobb cápaetető cirkusza.
Ilyen apróságokba gyakran botlani a köztereken.
Az olimpiai falu mellett, az ikertornyok lábánál.
Ugyanott a bícs. Ha nem tudnám, el nem hinném, hogy ez egy nagyvárosban van.
Partközeli sorozatom végéhez ért, beljebb a következő bejegyzésben megyek.
